A legjobb tanárom? A saját hibáim. 😊
Ha visszamehetnék az időben a pályám elejére, rengeteg dolgot másképp csinálnék, és nem azért, mert rossz fotós voltam, hanem azért, mert nagyon sok mindent csak hosszú évek alatt értettem meg.
Türelmetlen voltam.
Elkapkodtam dolgokat.
Ebbe is abba is belekezdtem.
Túl sok felszerelést akartam egyszerre.
Azt hittem, ha megveszem a következő objektívet, attól majd jobban keresett fotós leszek....
Persze nem így lett. 😊 és az igazat megvallva, a legtöbbet nem a sikereimből tanultam, hanem azokból a helyzetekből, amikor valami nem úgy sikerült, ahogy szerettem volna.
Egy rossz döntés.
Egy elrontott szervezés.
Egy olyan fotózás, ami után egész este azon gondolkodtam, mit kellett volna másképp csinálnom.
És utólag visszanézve, ma már hálás vagyok ezekért a kudarcokért, negatív élményekért.
És tudjátok miért?
Mert ezekből lett az a több mint 15 évnyi tapasztalat, amit ma tovább tudok adni Nektek!
Akik ugyanilyen problémákkal küszködhettek, akik egyedül próbáltok ebben a csodás szakmában talpon maradni és sikeresek lenni.
És ha őszinte akarok lenni, akkor bizony előfordul, hogy még ma sem úgy sikerülnek dolgaim ahogy azt kigondoltam, hibázom néha, vannak kudarcaim, máshogy alakulnak a dolgok, de a különbség ma már az, hogy nem kudarcként nézek rájuk, hanem egy következő tanulási lehetőségként....
❤️ Neked volt olyan hiba, ami utólag a legnagyobb tanítód lett?
#fotósélet #vállalkozás #tanulás #tapasztalat #ovisfotózás #újszülöttfotózás #fotósoknak #kiddypixphotography

Van egy történet, amit sosem fogok elfelejteni...
Az egyik workshopom végén már mindenki összepakolt készen az indulásra, vagyis majdnem mindenki. Az egyik résztvevő egyszer csak odajött hozzám, és azt mondta:
"Judit, igazából elsősorban nem is a fotózás miatt jöttem.... - Meglepődtem, gondolhatjátok! - És ő mosolyogva folytatta: Fotózni tudok, s bár a technikai részek sokat segítettek, de most inkább arra volt szükségem, hogy újra higgyek magamban. Köszönöm a támogatásod!"
Nagyon megmaradt bennem, hogy ennyire őszintén és bizalommal megnyílt nekem!.
Mert rájöttem, hogy sokszor nem technikai tudásból van hiányunk, hanem bátorságból. Önbizalomból. Vagy egyszerűen csak abból, hogy valaki megerősítsen: Ez az, jó úton jársz! Menj tovább!
Talán ezért hiszek ennyire a személyes találkozásokban, mert néha egyetlen beszélgetés többet tud adni, mint sok órányi videó. Úgyhogy én ezért várom már annyira az augusztus 29-i Nyitott Stúdiós napomat. ❤️ Remélem, ott találkozunk!
📅 Nyitott Stúdió – augusztus 29.
Itt jelentkezhetsz 👉 https://nyitottstudionap.subscribepage.io/
#nyitottstudio #fotósközösség #fotósoknak #fotósélet #vállalkozónő #inspiráció #ovisfotózás #újszülöttfotózás #kiddypixphotography
a kép AI segítségével készült

Van valami, amit csak egy jó fotós közösség tud adni… ❤️
Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én mindig feltöltődve jövök haza, amikor egy napot fotósok között tölthetek. És nem azért, mert hirtelen minden problémám megoldódik, hanem mert rájövök, hogy más is ugyanazokkal a kérdésekkel küzd, hogy másnak sem sikerül minden elsőre, hogy néha más is bizonytalan és hogy egy jó beszélgetés, egy új nézőpont vagy akár egyetlen mondat is elég ahhoz, hogy új lendületet kapjak!
Szerintem ezért fontos a közösség.
Nem azért jó kollégák között, mert a találkozón minden választ megkapunk, hanem azért, mert rájövünk, hogy nem egyedül járjuk ezt az utat!
Pont ezt szeretném újra megélni augusztus 29-én a Nyitott Stúdiós napomon!
Ez nem egy egész napos workshop lesz, hanem egy kötetlen, inspiráló délelőtt, ahol beszélgetünk, kérdezünk, ötletelünk, körbenézünk a stúdióban, és remélhetőleg mindenki úgy megy haza, hogy kapott valami pluszt.
Ha szívesen lennél részese ennek, nagyon örülnék, ha találkoznánk!
📅 Nyitott Stúdió a Kiddypixnél – 2026. augusztus 29.
👉 Jelentkezés:
https://nyitottstudionap.subscribepage.io/

Miért nyitom ki újra a stúdióm ajtaját?
Bár elmúlt években készítettem néhány online képzést, tartottam webinárokat és nagyon megszerettem ezt a formát, mert így az ország bármely pontjáról lehet tanulni, saját időbeosztás szerint, mégis úgy érzem, hogy van valami, amit semmilyen online kurzus nem tud pótolni:
a személyes találkozásokat, kapcsolódásokat.❤
Azokat a beszélgetéseket, amikor egy kérdésből új ötlet születik, amikor valaki megmutatja a képeit, amikor együtt nevetünk egy vicces fotózási történeten, vagy amikor rájössz, hogy más is ugyanazzal a problémával küzd, mint te. 🙃
Pont ezért döntöttem úgy, hogy augusztus 29-én újra megnyitom a stúdiómat előttetek, de nem egy klasszikus workshopra hívlak Benneteket, hanem
egy inspiráló délelőttre, ahol beszélgetünk, körbemutatom a stúdiómat, tartok egy rövid előadást is, válogathattok a kellékek közül (mert sok sok kincs vár új gazdára!), feltehetitek a kérdéseiteket, és végre személyesen is találkozhatunk!
Az első kommentbe beteszem a csatlakozási linket! És ha lenne bármi kérdésetek, írjatok, szeretettel válaszolok!
#nyitottstudio #fotósoknak #fotósvállalkozás #fotósélet #közösség #kiddypixphotography

Van valami, ami sokkal jobban hiányzott, mint a fotózás..
Nyitott nap lesz nálam aug. 29-én!
Jelentkezni itt tudsz: https://nyitottstudionap.subscribepage.io/
#nyitottstudio #fotósoknak #fotósvállalkozás #inspiráció #kiddypixphotography

Lehet, hogy most néhány fotós kolléga megkövez ezért... 😄
De ha ma azt mondaná valaki, hogy választhatok:
📷 egy vadonatúj objektívet
vagy
📅 egy olyan vállalkozást, ami kiszámíthatóan működik...
...gondolkodás nélkül a másodikat választanám.
Pedig imádom a jó felszereléseket, és igen, egy új objektív tényleg tud szebb képet készíteni. De egy jól felépített rendszer...
✔️ időt ad.
✔️ nyugalmat ad.
✔️ kiszámíthatóbb bevételt ad.
✔️ és azt az érzést, hogy este nem még tíz dolgon kattog az agyad.
Én ezt sajnos nem az első évben tanultam meg. 😊 hanem jó néhány "majd én mindent fejben tartok" időszak után.
Mostanában nagyon sokat foglalkoztat ez a téma és azt hiszem, hamarosan meg is mutatom, mire jutottam. ❤️
💬 Kíváncsi vagyok...
Te most melyiket választanád?
📷 Egy új objektívet
vagy
🗂️ Egy jól működő rendszert?

Amit 15 év alatt megtanultam… 😊
Néha eljátszom a gondolattal… ha most kezdenem újra a fotós vállalkozásomat, vajon mit csinálnék másképp?
Érdekes módon nem az jut eszembe, hogy másik fényképezőgépet vennék, vagy egy új objektívet. 😊 Sokkal inkább ezek:
❤️ Hamarabb mernék segítséget kérni.
❤️ Kevesebbet hasonlítgatnám magam másokhoz.
❤️ Előbb kezdenék rendszerekben gondolkodni.
❤️ És sokkal többet bíznék saját magamban.
Mert ma már tudom, hogy egy jól működő fotós vállalkozást nem a felszerelés épít fel, hanem
- az önbizalom.
- a következetesség.
- a rengeteg apró tapasztalat.
És igen… néhány jó nagy baklövés is. 😄
Az elmúlt 15 évben sokat tanultam, de az egyik legfontosabb talán az volt, hogy soha nem szeretném azt érezni: "én már mindent tudok", mert szerintem onnantól kezdünk el igazán lemaradni. Szóval én még mindig tanulok. És remélem, tíz év múlva is ezt fogom mondani.
💛 Kíváncsi vagyok... Te mit csinálnál másképp, ha ma újrakezdhetnéd a saját munkádat?
#fotósvállalkozás #fotósélet #vállalkozónő #vállalkozásfejlesztés #folyamatosfejlődés #15év #ovisfotózás #újszülöttfotózás #kiddypixphotography

Szerintem a legtöbb fotós igazából nem ott akad el, ahol gondolja..
Ha megkérdezel tíz fotóst, hogy min szeretne javítani, valószínűleg ezt fogod hallani:
– jobb objektív kellene,
– új vaku,
– másik gépváz,
– több Photoshop vagy AI tudás, stb, stb.
Pedig a legtöbb elakadásnak nem ezek az okai..., hanem az, hogy
n i n c s r e n d s z e r ü k
Minden ügyféllel újra kitalálnak mindent. Nincs kialakult folyamatuk. Nincs átgondolt működésük...
És ez rengeteg energiát és időt visz el!
Minél több év van mögöttem fotósként, annál inkább érzem, hogy az igazi szabadságot és az eredményeket nem a több/kevesebb munka adja, hanem a jobb rendszer.
#fotósvállalkozás #fotósélet #vállalkozásfejlesztés #rendszerépítés #időgazdálkodás #ovisfotózás #újszülöttfotózás #fotósoknak #kiddypixphotography

Miért tanulok még mindig?
15 éve fotózok... Ennyi idő alatt több száz családot, újszülöttet és kismamát fotóztam, rengeteg workshopot tartottam, online képzéseket készítettem. Sokat dolgoztam, és alkalmaztam a tanultakat, helyenként új technikákat sajátítottam el, de mostanában mégis azt érzem, hogy ma többet tanulok, mint valaha.
Csak már nem feltétlenül a fényképezőgépről, hanem önmagamról.
Arról, hogyan vezessek egy vállalkozást.
Hogyan hozzak jobb döntéseket.
Hogyan kommunikáljak.
Hogyan legyek jobb vezető.
És talán az az egyik legfontosabb felismerésem, hogy egy fotós vállalkozás egy idő után már nem is a kameráról, a beállításokról, a technikai részekről szól.
Hanem sokkal inkább arról az emberről, aki mögötte áll.
Hiszem, hogy soha nem vagyunk készen.
Mindig lehet fejlődni.
És talán pont ettől izgalmas ez az egész, amit életnek hívunk 🙂
Kíváncsi vagyok… Te mit tanulsz mostanában?
#fotósélet #tanulás #önfejlesztés #vállalkozónő #vállalkozásfejlesztés #folyamatosfejlődés #újszülöttfotózás #ovisfotózás #kismamafotózás #kiddypixphotography

Mit adott nekem a görög retreat...?
Amikor elindultam Görögországba, azt hittem, néhány nap pihenés vár rám. Persze jólesett kiszakadni a hétköznapokból, de végül nem ez lett a legnagyobb ajándék.
Hanem egy felismerés.
Rájöttem, hogy az elmúlt években szinte folyamatosan "csináló üzemmódban" éltem. Mindig volt egy következő fotózás, egy új ötlet, egy tananyag, egy projekt, egy feladat. És közben valahogy természetessé vált, hogy mindig a következő cél felé nézek.
Ott, Görögországban viszont először nem azt kérdeztem magamtól, hogy mit kellene még csinálnom, hanem azt, hogy mit szeretnék igazán. És a kettő bizony nem mindig ugyanaz.
Ez a néhány nap nem adott kész válaszokat. Viszont segített újra meghallani a saját gondolataimat, és talán ez volt a legfontosabb!
Hazajöttem tele energiával, ötletekkel és egy sokkal tisztább érzéssel arról, merre szeretnék továbbmenni. Őszintén szólva már alig várom, hogy az előttem álló hetekben megmutassam nektek, min dolgozom.
❤️ Kíváncsi vagyok...
Volt már olyan utazás vagy élmény az életedben, ami után egy kicsit más szemmel néztél önmagadra?
#görögretreat #önismeret #feltöltődés #vállalkozónő #fotósélet #kiddypix #újrakezdés #görögország